A titokzatos találka
Nagyon boldog voltam,hogy a gyűrűm megkerült. Ez a kis ékszer még fontosabb lett az életemben,mint eddig. A suliban nem volt egy szabad percem sem. Mindenki össze-vissza kérdezgetett minden félét. De én nem nagyon foglalkoztam velük. Újra látni szerettem volna azt a szőke szép fiút. Egész nap csak ő járt a fejemben. Suli után a városban koboróltam. Találtam egy kisboltban egy szőke hajú plüss figurát. Megvettem mert rá emlékeztetett. A boltból kijőve megláttam az én kedves megmentőmet. Ledermettem. Nem tudtam megszólalni,csak ott álltam egy helyben. Egy kis idő után amikor már észhez tértem elkezdtem őt követni. Bement egy ajándék boltba. Szépen, óvatosan bementem utána. Elkezdett magában beszélni hangosan.
-Vajon mit adjak neki? Mi illik hozzá?
Oda ment hozzá az eladó.
-Segíthetek valamiben?
-Egy bizonyos személynek keresek ajándékot!
-Van valami elképzelése?
-Az biztos,hogy valami ékszer lesz.
-Mit szólna mondjuk egy nyakékhez?
-Remek ötlet!
Csak ennyit hallottam a beszélgetésből a beszélgetésből,mert ezután hátra mentek a raktárba. Felkeltette a figyelmemet,hogy vajon kinek adhatja az ajándékot. Egyszer csak a mellkasom elkezdett fájni és sírva fakadtam. Nem tudom miért. Majd belehaltam abba a fájdalomba ami a mellkasomat nyomta. Nem követtem tovább őt. Szép lassan haza sétáltam. Út közben össze futottam az egyik osztálytársammal.
-Héj,mi történt,miért sírsz?-kérdezte aggodó hangon.
-Nincs semmi bajom,de tényleg.-miközben ezeket a szavakat mondtam a könnyeimmel küzködtem.
-Látom,hogy sírsz. Mi történt?
-Semmi.Csak... .
-Csak mi?
-Semmiség. De tényleg. Látod?!-elkezdtem mosolyogni.-Már nincs semmi bajom.
-Hát jó. De ha szükséged lenne valamire akkor hívj!
Bolintottam egyet majd tovább indultam. A számat befogtam a kezemmel mert attól féltem,hogy elkezdek sikítozni, kiabálni. Amint haza értem bezárkóztam a szobámba és ki sem mozdultam onnan csak sírtam és sírtam. Másnap kisírt szemekkel mentem a suliba. Természetesen még mindig én voltam a téma. Én csöndbem a padomban ültem és csak bambultam a semmibe. Kaptam egy rejtélyes üzenetett. Csak a hely és az időpont volt megadva. Rengeteget gondolkoztam azon,hogy elmenjek-e. Végül eldöntöttem,hogy elmegyek a titokzatos találkára. Mivel volt időm haza menni ezért gyors letusoltam és átöltöztem. A találkára kicsit idegesen mentem. Nem tudom miért,de amikor oda értem az én megmentőmet kezdtem keresni. Becsuktam a szemem és egy mély levegőt vettem. Amikor kinyitottam a szemem a megmentőm mosolygó arcát láttam. Elkezdtem én is mosolyogni és egy könnycsepp csordult le az arcomról. Ő szép óvatosan letörölte az arcomról.
-Nem hittem volna,hogy eljössz.-mondta simogató lágy hangján.
-Nem gondoltam volna,hogy veled fogok találkozni.
-Na és örülsz neki.hogy velem van találkozód?!
-Igen.-ekkor azt hiszem elpirultam.
-Van kedved sétálni egyet?-kérdezte.
-Hát persze.
Karöltve sétáltunk az utcákon. Közben minden féléről beszélgettünk. Egyszer csak egy kis dobozt vett elő és odaadta a kezembe. Amikor kinyitottam egy nyakláncot találtam.
-Remélem tetszik.-izgatottan mondta.
-Ez gyönyörű szép!
Ezután Ren kivette a nyakláncot és feltette nekem a nyakéket.
-Remélem úgy fogsz rá vigyázni,mint a gyűrűre.
-Talán még jobban.
Vége
